A három nap alatt mintegy 25 ezren látogattak el a megújult Kaposvári Állattenyésztési Napokra.
Mintegy 25 ezer embert vonzott a megújult XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok, amelyet idén már önállóan szervezett meg a Kaposvári Egyetem. A KÁN a színvonalas szakmai konferenciák mellett egész napos felhőtlen kikapcsolódást kínált a családoknak.

Prof. Dr. Kovács Melinda, a Kaposvár Egyetem rektora, az MTA rendes tagjaTudományosság, szakmaiság és igényes szórakozás – ezt kínálja a megújult Kaposvári Állattenyésztési Napok a kiállítóknak és a látogatóknak. A Kaposvári Egyetem rektorával, a rendezvény szakmai igazgatójával Prof. Dr. Kovács Melindával beszélgettünk.

Hogy lehet megfogalmazni a megújult KÁN filozófiáját?

A Kaposvári Állattenyésztési Napok országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvény. Kiváló lehetőség arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, a kapcsolódó iparágak képviselői, szervezetek, különböző intézmények találkozzanak egymással, illetve partnereikkel. Ez pedig üzleti lehetőségeket is rejt. Emellett a Kaposvári Egyetem korszerű tudásbázisára építve tudományos fórumok helyszíne is. Az Agrár- és Környezettudományi Kar országosan és nemzetközileg is elismert kutató-fejlesztő intézmény, főleg az egészséges, jó minőségű és biztonságos élelmiszer-előállítást megalapozó kutatások területén. A fiatalok pedig idén nemcsak a gazdászversenyen, hanem az Agrár startup Ötletversenyen is megmérettethetik magukat. Ez utóbbi célja, hogy támogassa az innovatív ötleteket. Végül harmadik misszióként fontosnak tartjuk a rendezvény tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő és szemléletformáló hatását. Filozófiánk: tudományosság, szakmaiság és igényes szórakozás.

Miért fontos, hogy a Kaposvári Egyetem felvállalja ennek a rendezvénynek a megszervezését?

Egy vidéki egyetem sok kihívással néz szembe. Fontos, hogy országosan is megmutassuk felelősségteljes szerepvállalásunkat a felsőoktatásban, láttassuk folyamatos fejlődésünket, eredményeinket. A KÁN szakmai hátteret biztosít a mezőgazdasági termeléssel összefüggő elméleti és gyakorlati ismeretek iránt érdeklődőknek. A kiállításra meghívást kaptak agrár társintézmények is, így lehetőség nyílik az agrár-felsőoktatással kapcsolatos kérdések megbeszélésére is. Ugyanakkor az egyetemi karok sokszínűségének köszönhetően a kiváló szakmai rendezvények mellett nagyszerű közönségprogramok is várják a látogatókat.

Monty Robertset a Kaposvári Állattenyésztési Napokon láthatja a közönség.Két és félév után visszatér Kaposvárra az igazi Suttogó. Monty Robertset a Kaposvári Állattenyésztési Napokon láthatja a közönség. A világhírű instruktor szeptember 14-én és szeptember 15-én is egy fantasztikus bemutatóval készül a Pannon Lovasakadémián.

Utoljára 2017 áprilisában járt Kaposváron Monty Roberts, aki a Kaposvári Állattenyésztési Napokra újra visszatér a somogyi megyeszékhelyre. Monty Roberts 13 éves volt, amikor vad musztángokat tanulmányozott Nevadában. Ekkor volt alkalma órákon keresztül csendben figyelni ahogy a lovak egymással kommunikálnak. Hamarosan rájött, hogy észrevehető, hatékony és kiszámítható testbeszédet használnak azért, hogy határokat szabjanak egymásnak, hogy kimutassák félelmüket vagy dühüket, nyugodtságukat vagy szeretetüket. Rájött, hogy e néma nyelv felhasználásával a lovak kiképzése sokkal hatékonyabban és emberségesebben kezdődhetne el. A Suttogónak is becézett Monty Roberts mindezt két alkalommal is bemutatja a Kaposvári Állattenyésztési Napokon. A világhírű instruktor szeptember 14-én és szeptember 15-én tart előadást a Pannon Lovasakadémián.

Jegyek elővételben már kaphatók.

Online jegyvásárlás

Vásárolja meg most jegyét egyszerűen, sorban állás nélkül online.

JEGYVÁSÁRLÁS

Előzetes program

  • nyers csikók nyereg alá szoktatása első alkalommal futószáron
  • lovas felülése első alkalommal
  • ijedős és különböző problémás lovak tréningezése, érzéketlenítése

A program végén fotózkodási és dedikálási lehetőség Monty Robertscel.

 

View the embedded image gallery online at:
http://kan.ke.hu/kezdolap/hirek#sigProIdcc5a5665dc
 

 

Keller Károly értékesítési igazgató Strautmann Hungaria Gépgyártó Kft.Fejlesztőként, gépgyártóként nem csupán az eladás, hanem a szemléletformálás is céljuk. Keller Károllyal a Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

Miért tartják fontosnak, hogy részt vegyenek a Kaposvári Állattenyésztési Napokon?

Immár harmadik alkalommal képviseltetjük magunkat a Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Úgy gondoljuk, hogy a tavaly új alapokra helyezett KÁN egy kiváló fórumot, megjelenési lehetőséget kínál számunkra. A célunk, hogy a 21. századi technológiát közel vigyük a gazdákhoz és a jövő agrárgenerációjához, meggyőzzük őket arról, hogy érdemes befektetni a jövőbe. Ráadásul a Kaposvári Egyetemmel szoros szakmai együttműködést alakítottunk ki az elmúlt években, így mindenképp ott a helyünk a KÁN-on.

Mit takar ez az együttműködés az egyetemmel?

A Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. nem csupán egy kereskedő, hiszen cégünk tervezi, fejleszti és gyártja az általunk eladásra kínált gépeket. Épp ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hallgatókat, a jövő gazdálkodóit megismertessük a 21. századi technológiával. A Kaposvári Egyetem tanüzemében például napi szinten egy takarmánykeverő kiosztó kocsit, vagy épp a szervestrágyaszórónkat próbálhatják ki a gyakorlatban a fiatalok. Az egyetemen meglévő magas színvonalú tudományos háttérnek köszönhetően pedig kutatni, vizsgálni tudják a fejlesztéseinket, annak pozitív vagy esetleg negatív hatásait, valamint a különböző kutatás-fejlesztési projekteket tudjuk gépeinkkel segíteni. Ez pedig számunkra is értékes visszajelzés és alapvető érdek, hogy ilyen projektekben is részt vegyünk.

Említette, hogy nem kizárólag az értékesítés a céljuk. Akkor mit szeretnének elérni?

Elsősorban segíteni a gazdákat és egy kicsit talán a szemléletformálás. Cégünk 90 százalékban exportra dolgozik, de elkötelezettek vagyunk a magyar gazdák iránt. Szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis megéri drágább, innovatív, technikailag és minőségileg jó gépet vásárolni, hiszen hosszú távon megtérül a befektetés. Épp ezért például lehetőség biztosítunk arra, hogy a gazdák kipróbálhassák a gépekeinket. Például a tavalyi Kaposvári Állattenyésztési Napokon fordult elő, hogy egy termelőnek „kölcsönadtunk” egy gépet, amely sosem került már vissza hozzánk, mivel két hónap elteltével megvásárolta, hiszen saját szemével győződött meg a hatékonyságáról. A hatékonyság pedig pénzt jelent a gazdáknak. Szeretnénk az új technológia iránt bizalmatlan, kételkedő hitetleneknek, bizalmat és hitet adni – ez a legfontosabb számunkra, hogy a gazdák végre elhiggyék, hogy igen is elérhető számukra a 21. századi technológia. Mi nem csupán egy-egy gépet szeretnénk értékesíteni, hanem segíteni szeretnénk a gazdáknak hatékonyan és gazdaságosan működni, úgy hogy a technológián túl azt a tudást is szeretnénk átadni, amely a fejlesztéseink mögött van. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy ezt a szemléletet látjuk a Kaposvári Egyetemen és a megújult Kaposvári Állattenyésztési Napokon is.

Hazánkban rengeteg a mezőgazdasági kiállítás. Ön szerint miért érdemes épp a KÁN-on megjelenni?

Úgy gondolom, hogy mindazok a cégek, akiknek tevékenysége nem pusztán csak a kereskedelemről az eladásról szól, hanem egy kicsi többletet, egy kicsi innovációt, egy kicsi tudományt és ezzel minőséget képviselnek, ott a helyük a Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Meggyőződésem, hogy a KÁN több mint egy kiállítás, hiszen lehetőséget nyújt a tapasztalatcserére a tudomány a gyakorlat a technológia és a valós felmerülő igények halmazában. Olyan emberek és cégek találkozóhelye, akik elkötelezettek az innovatív, minőségi eszközök és technológiák használatában, abban, hogy még versenyképesebbé tegyék a magyar agráriumot, növelve ezzel a vidék megtartó erejét. Örülök, hogy ebben a Strautmann is részt vehet!

Hollosy Tibor beszerzési igazgató és ügyvezető helyettes Kométa '99 Zrt.Visszatérő kiállítóként vesz részt az idei Kaposvári Állattenyésztési Napokon a Kométa. A cég számára kiemelten fontos, hogy közvetlen kapcsolatot ápoljon beszállítóival. Erre és a fogyasztókkal való találkozásra is nagyszerű lehetőséget nyújt a KÁN – vélekedik a cég beszerzési igazgatója és ügyvezető helyettese. Hollósy Tiborral beszélgettünk.

Adódig a kérdés, hogy élelmiszer-feldolgozóként miért tartják fontosan, hogy részt vegyenek a Kaposvári Állattenyésztési Napokon?

Immár nyolcadik alkalommal veszünk részt a KÁN-on. A Kométa élelmiszer-feldolgozó cég, ám munkánk szorosan összefügg a termelőkkel, a sertéstartókkal. Hitvallásunk, hogy jó minőségű termékeket csak kiváló alapanyagból lehet készíteni. Ezért is fontos, hogy közvetlen, bizalmi kapcsolatban legyünk alapanyag beszállítóinkkal. A KÁN egy kiváló lehetőség arra, hogy a meglévő és jövőbeni partnereinkkel találkozzunk.

Ez azt jelenti, hogy újabb üzleti partnerekkel gyarapodhatnak a kiállításnak köszönhetően?

Mindenképpen, hiszen a KÁN-on éppen a Kométa potenciális partnerei, a dél-dunántúli termelők vesznek részt. A Kométa pedig arra törekszik, hogy beszállítóinak túlnyomó többsége a régióból kerüljön ki. Ez ugyanis nemcsak gazdasági, hanem állatjóléti szempontból is fontos.
A KÁN nem csupán egy kiállítás, hiszen minden évben szakmai konferenciák várják az ágazat szereplőit! Ez mennyire vonzó a Kométa számára?
A Kaposvári Állattenyésztési Napok egyik legnagyobb ereje éppen abban a szakmaiságában rejlik, amelyet az egyetemi háttér biztosít. A konferenciákon megismerhetjük a legújabb kutatási eredményeket, amelyeket a gyakorlatba is átültethetünk, annak érdekében, hogy tovább növeljük a minőséget és a hatékonyságot. Nem túlzás azt mondani, hogy ezzel a tudásközvetítő szereppel egy hiánypótló missziót vállalt fel az egyetem, amelyet a Kométa messzemenőkig támogat. Azzal számolunk, hogy hosszútávon támaszkodhatunk a Kaposvári Egyetemre, mint tudásközpontra.

Jól látszik, hogy a Kométa számára kiemelten fontos a minőség és az innováció.

Pontosan, ahogyan a környezetvédelem és az állatjóléti szempontok is. Ezt az elkötelezettséget mutatja, hogy felvágottjainkat és a virslinket az előírt 45 helyett 80 százalék feletti hústartalommal állítjuk elő, mesterséges ízfokozó (nátrium glutamát) hozzáadása nélkül. Termékeinkből kivontunk minden allergén anyagot, sonkáink pedig nem tartalmaznak hozzáadott foszfátot sem. Tavaly pedig a húsipari cégek közül elsőként piacra dobtuk a kék címkével jelölt termékeinket, amelyek sótartalmát 25 százalékkal csökkentettük. Elmondható, hogy a sócsökkentési program bejelentése óta eltelt 12 hónapban 55 tonna sóval kevesebbet használtunk. Törekszünk a műanyag csomagolóanyagok optimalizálására és felhasználási mértékének csökkentésére is.

A minőség a Kométánál egyet jelent az egészséges élelmiszerrel.

Cégünk elkötelezett az egészséges életmód mellett, ez pedig nemcsak a termékeinkben nyilvánul meg. Rengeteg sporteseményt, így a Kaposvári Egyetem Cross Run terepakadály futóversenyét is támogattuk. Csapatot is rendszeresen indítunk, sőt tulajdonosunk Giacomo Pedranzini és jómagam is lefutottuk már a félmaratoni távot. Emellett pedig abban is komoly felelősségünk van, hogy elmondjuk az embereknek, miért jó a szervezetnek a minőségi vöröshús fogyasztás.

Erre kiváló alkalom lesz a KÁN!

Pontosan, hiszen itt közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a fogyasztókkal. Megkóstolhatják régi-új termékeinket, véleményt mondhatnak. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. A KÁN kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk magunkat. Ráadásul a szemléletformálásra is lehetőség nyílik. Várjuk a családokat, a legkisebbeket, hogy megtapasztalják, lehet egyszerre ízletes és egészséges egy termék. Nemcsak a standunk lesz jelen a kiállításon, hanem a dolgozóink is, akik számára minden évben biztosítjuk a belépőjegyet. Mi ott leszünk, találkozzunk szeptember 13-15. között a KÁN-on!

 

Reischl Sámuel UBMHosszú távú stratégiai partnerként tekint a Kaposvári Egyetemre és az intézmény által szervezett Kaposvári Állattenyésztési Napokra az UBM Farm Zrt. Hazánk vezető takarmánygyártója kiemelt kiállítóként idén második alkalommal képviselteti magát szeptember 13–15. között a KÁN-on. Reischl Sámuel cégvezetővel beszélgettünk.

Tavaly első alkalommal vettek részt a Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Milyen érvek szóltak a kiállítás mellett?

Számos mezőgazdasági kiállítás van szerte az országban, de a KÁN az egyetlen a Dunántúlon, amely az állattenyésztés teljes spektrumát felvonultatja. Számunkra nagyon fontos, hogy a minőségi takarmányt eljutassuk a vidéki farmokra, háztáji gazdaságokba is. A KÁN egy nagyszerű lehetőség arra, hogy széles körben megismertessük termékeinket, így nem is volt számunkra kérdés, hogy idén is ott leszünk a KÁN-on. Az egyetemi háttér pedig garanciát jelent az UBM Farm Zrt. számára.

Ha már az egyetemi hátteret említette, miért fontos ez az UBM Farmnak?

A Kaposvári Egyetem az elmúlt években bebizonyította, hogy az oktatásban és a kutatásban egyaránt a naprakészséget tartja szem előtt. Folyamatosan keresi a válaszokat a 21. század legnagyobb kihívásaira, így például a klímaváltozásra. Cégünk ugyanezt teszi csak a piacon, reagálunk és igazodunk a fogyasztói igényekhez. Azt kell, mondjam, a szemléletünkben nincs eltérés. Ezért is vállaltuk, hogy kiemelt kiállítóként veszünk részt a KÁN-on.

Megéri ma kiemelt kiállítónak lenni? Tudjuk, hogy nem olcsó egy kiállításon való részvétel.

Ez így van, és nem is várunk azonnal csodát vagy extraprofitot. Mi hosszútávon gondolkodunk. Hiszen a csökkenő állatlétszám miatt egy folyamatosan szűkölő piacról beszélhetünk, ahol a szereplők küzdenek a vevőkért. Mindez azonban nem mehet a minőség rovására. Sőt az UBM Farm, 100 százalékos magyar cégként egyfajta küldetésének tartja, hogy az ország bármely pontján elérhetőek legyenek az általa kínált biztonságos és minőségi takarmányok. Ebben is egymásra találtunk a Kaposvári Egyetemmel.

Adódik a kérdés, hogy mennyire tudják az egyedi igényeket kielégíteni? Van az egész országot lefedő kiskereskedelmi hálózatuk?

Erre törekszünk. Az egyedi igényekre jó példa a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémia, amely speciális takarmányt rendel tőlünk. 1 tonna felett pedig bárhová kiszállítjuk a takarmányt. Azon dolgozunk, hogy az egész országot lefedjük, ennek a célkitűzésnek fontos állomása, lépcsője a Kaposvári Állattenyésztési Napokon való részvétel. Hiszen itt a régió állattenyésztői nagy számban képviseltetik magukat. Idén pedig egy partnertalálkozóra is lehetőséget kapunk az egyetemtől.

Izgalmasan hangzik, hogyan kell mindezt elképzelni?

A szervező Kaposvári Egyetem a KÁN ideje alatt rendelkezésünkre bocsát egy akár 100 fő befogadására alkalmas konferenciatermet. Ez kiváló lehetőség arra, hogy az UBM Farm vezetői találkozzanak és tapasztalatot cseréljenek a gazdaságok, farmok, takarmányforgalmazó cégek képviselőivel. Szeptember 13–15. között várjuk mindazokat, akik felismerték, hogy eredményes gazdálkodást, hatékonyságot kizárólag jó minőségű takarmányokkal lehet csak elérni. Találkozzunk a KÁN-on!

XIII. Kaposvári Állattenyésztási NapokMegújul a Kaposvári Állattenyésztési Napok. A Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállítását idén már önállóan szervezi a Kaposvári Egyetem. A KÁN egyik legfontosabb küldetése, hogy segítse az ágazatban dolgozók egymásra találását. Borbás Zoltánnal a Kaposvári Egyetem kancellárjával beszélgettünk.

Milyen lesz az idei KÁN?

A célunk alapvetően nem változott. Továbbra is szeretnénk, ha a KÁN az állattenyésztés ünnepe lenne. Emellett pedig olyan esemény, amely segít összehozni az ágazatban dolgozókat. Tehát egyfajta találkozóhelyként funkcionál, ahol a gazdák, a kutatók, a kereskedők, a forgalmazók és a háttérben dolgozók tapasztalatot cserélhetnek, megoszthatják egymással gondolataikat és együtt kereshetik a válaszokat a 21. század kihívásaira. Úgy gondoljuk, hogy ez komoly lehetőség és felelősség egyaránt.

A KÁN egyik egyedisége, hogy a szakma és a közönség számára egyaránt vonzó programot kínál. Ez továbbra is cél?

Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a családok és a szakma számára egyaránt érdekes kiállítást hozzunk létre. Még úton vagyunk, de töretlenül haladunk a kitűzött cél felé. Tavaly minden korábbinál több szakmai programot, összesen 8 konferenciát kínáltunk. Idén is azt szeretnénk, ha a színvonalas szakmai rendezvények adnák a KÁN gerincét. Ez el is várható tőlünk, hiszen adott az egyetemi háttér és nem túlzás azt mondani, hogy a Kaposvári Egyetem az állattenyésztés hazai fellegvára. Azon vagyunk, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Hoz-e újdonságot az idei KÁN, miért érdemes kiállítóként megjelenni a kiállításon?

Örömmel mondhatom, hogy az előző évben jelentősen megújult rendezvénynek már tavaly is voltak nagy visszatérői. Olyanok, akik több év után újra bizalmat szavaztak Kaposvárnak, a Kaposvári Állattenyésztési Napoknak. Emellett új kiállítók is hitet tettek a KÁN mellett. Szeretnénk rászolgálni erre a bizalomra, épp ezért idén új lehetőséget kínálunk arra, hogy a kiállítók partnertalálkozókat tarthassanak a KÁN keretein belül. Ezért rendelkezésükre bocsátunk, a kiállítás területén, egy mintegy 100 fő befogadására alkalmas konferenciatermet, amely tökéletesen alkalmas ilyen események lebonyolítására.

 

Online jegyvásárlás

XIII. Kaposvári Állattenyésztési NapokKaposvári EgyetemKaposvári Egyetem Pannon LovasakadémiaKaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpont Bőszénfai SzarvasfarmKaposvárMAGRO.HUSomogy HírlapAgroinform

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat